2011. július 4., hétfő

Az idő betegre dagadt

Az idő betegre dagadt a városban:
Autók írják a kórlapot, lámpájuk
Hízott neon-ábrákat rajzol.
Keserű-fényes epetócsákat
Köpnek fel tobzódó gyomrukból
Az utak és a terek,
Lázasan dobálja magát
Beton és acél --
A meggyalázott fák 
Elrejtőztek a hajnali ködben --

Holt idővé lett a város.
Fémes pompájukban
Űrrel keményre tömött zsákok
A házak:
Fényük az öröklétből
Felénk tükröződő pillanat
Amely örökre távoli marad.

Gép most a város
Időt gyárt: kerekei 
Forognak. Jövőt böfögnek fel
Magukból, egy jövőt, amely
Fehérre fagyottan,
Vágyakozón vár
Az elektromosan feszülő
Horizont egy pontján
Városunk bénult kezének
Könnyű, szerelmes érintésére.

Walpurgis

Erõket izzad most az ég
A Hold ledobja köntösét
Lázrózsa táncol
Lázrózsa táncol
Csontokon rágnak a holtak
Kockákat dobnak
Nyughatatlan most az éj
Bûnös dolgokat mesél
Az örvény a törvény
Az örvény a törvény
Szélesre tárul az éter
Játékra kér fel

És a kövek körül
Ha a mezõ kiürül
Furcsa árnyak szállnak
Feltámadott vágyak
Szóródnak szerteszét
A ragacsos fűben
A színezüst fűben

Szilveszter éjjelén

Ahogy lélegzete megszakad
A lepkeporú nappaloknak
És tüdőbeteg álmukba
Zuhannak a terek, a hó
Lassan peregni kezd
A mennyek magasáról

Ahogyan kopott léptű órák
Ájulnak homályos ládájába
Az éjnek, szemeim rugói és
Fogaskerekei
Rúgni és darálni kezdenek:
Elmémben tengelyek fordulnak
Makacs lassúsággal, csikorgón
És ujjaimban az inak fájnak
Miként ha íjakra feszülnének
A Teremtő munkás karján

Fúgát lehel most a közelgő éjfél.
Feslett pillái az égen
Áhítattal záródnak
És a függönyök
Összehajtják lepel-lelküket, hiszen
Az év összes mocska beléjük ragadt
A tavalyi bor pimpósan áll
És a kenyér morzsákban szalad
A homályosra vakolt sarkok felé:
Egy nyíláson ott még
Elillanhatnak az óév
Mozdulatlan
Sötét testén.

Az összes sirám most egy hangzatként vegyül
Az összes titok egy sóhajként tör fel fodrok
És redők barokk erdejéből, a csipke pedig
Ma egyszer látni engedi azt
Mit halandó szeme nem láthat soha:
Az idő fekete, szomorú mélyét.

Lángok gyulladnak ünnepi-magasztosan:
Ember-gyertyák égnek odakinn a sötétkék felhők között
Míg gazdáik, szolgáik, rabjaik
Puha lepedők közt bújnak össze
És szemük hunyt redői közé
Elméjük zárt lakatján át
Nem hatol be a kinti furcsa világosság.
Úgy tudják a biztonságos ágy-melegben
Úgy hiszik, a pelyhek világába
A lánckesztyűs éj nem fúródik be
A fekete massza nem keveredik
Vanília-álompudingjuk csigái közé.
A mennyei játszótéren
Lelkeik nevetve kergetőznek:
Az égen futkosnak és összeolvadnak a fények.

A szörnyeteg láncát eltépte
Borzalmas úr lovagol a fák között
Fekete ménjén, a fekete éj hátán:
Ruháján, mint a csillagok
– Fehér-ezüst pontok –
Ragyognak az elrabolt lelkek.

Rémkirály dúlja az erdőt Karácsony-óévben.
Dühös szilánkok pattannak patája alól:
Alakja túláradó köpeny most paripája hátán
Halál-mező, melynek az éjszakai fák rojtjai
A kérlelhetetlen éjszakai ég kalapja.
Vágtáz: ütemétől hangos
Az erdő beteges zöld-fényű bádogkondérja.
Gyermekek bújnak rettegve takarójuk alá
És anyák tolják rá a reteszt féltőn emelt ajtajukra
Apák arcán döbbenet ül, és látomásaik
Bíbor-vörösen szikráznak a szoba félhomályán.
Odakinn tűzijátékok felelnek. A lovas az ajtó előtt van.

Leple alatt ott vagyok én is
Visz, amerre járnom kell még
Ilyenkor, Szilveszter éjjelén
Szent áldozatok óráján.
Kapuitok előtt egyenként elléptetünk
Barátaim, kiket elsodortak a folyók!
Milyen parton álltok most
Mely világból integettek most felém
Kedves, meggyilkolt szerelmek?
Szemeitek kékjét, zöldjét, barnáját
Oldom most palettámon áldott keverékké:
Bőrötök hamvas fehérjébe
Mártom kezeimet
S azok új erőre kapnak.
A szél a fák orgonasípjai közül
Döngeti testem, mint egy isteni dallam
És izmaitok melegével szorongat
Barátaim, szerelmeim, halottaim!

Együtt táncolunk egyszer még
Rendezetlen, félbehagyott temetők
Fagyott talaján.

Szemetek a Hold szemével néz vissza rám
Nők s férfiak egyek most:
Lángoló méz ömlik végig ereimben.

***

Reggel minden csöndes.
A jéggé dermedt részegek
Semmit sem láttak abból, ahogy
Áldozatait szedte. Virágos réten
Vezette őket egy gyöngéd kéz,
És a kapuk előtt elsuttogták a Teremtő valódi nevét.

Reggel van. Tegnapi lépteinket belepte a hó
Vándorok pihegnek a vendégszobában
Bakancsukról vízcseppek gyűltek a szőnyegre
Álmuk új évben folytatódik tovább.
Krémes-fehér szendergésükben a kisdedek
Hógolyókból gyúrnak képeket.
Emitt csillámló játékok, amott rég nem látott
Társak szaladnak a friss havon. A hívogató ösvények
Nyálas csíkban folynak tovább a párnán.

Kezemből kiesett a toll.
Kemény rúdja ráfeküdt
Elaludt az asztal lapján
Krisztus véréhez folyt el a tinta.

Munkától görcsös ujjaim
Kiegyenesedtek, kisimultak az inak
A kattogás a precíz faliórába költözött.

Napfény szenteli fel
Keskeny csíkokban
A szobát. Szünetel
A forgalom. Reggel van.