Ha elhagy a boldogság, csörömpölve, mint harci szekér

Ha elhagy a boldogság, csörömpölve, mint harci szekér,
A szívedet bordáid közül emeld ki
És add ott nekem.
Ilyen gyöngyözõ rubin,
Ilyen édes játékszerem rég nem volt.

Kölyökmacska lehettem, most vagyok tudós koporsóféreg.
Rubinomat zsebretették órásmester-kezek,
Kik javítás címén jogtalanul belémkotortak.
Soha nem kaptam vissza,
Sem álomban, sem csomagban.

Mint hiány-szemek,
Alvatlanul néznek rám a gyémántok az üveg alól.
Egyszer majd összezúzom, megtöröm ezt az üveggé kristályosodott hallgatást,
Kiemelem õket,
És selyemdombok borította fehér-szilás mellkasodból Szívedet.

Ha elhagy a boldogság, csörömpölve, mint harci szekér,
Gyöngyözõ rubinod, álom-smaragdjaid,
Vaksi érzelem-opálokat,
Akár könny-hegyikristályaidat,
Amid csak van,
Add ott nekem.