"'The clay is my bed, my dearest dear,' she said,
'The shroud is my white holland sheet;
The worms and the creeping things are my waiting maids
To wait upon me while I am asleep.'"

Látogatóm volt az éjjel
Töprengő zajok közt
Macskabagoly-órán.
Pátoszból szőtt koszhadt
Leplét húzta húzta
Húzta maga után.
Résnyi hűtőajtó betegsárga fénye
Vonta derengésbe szép, hajlott alakját,
Fennsík lágy gyepén mészkőélek
Arcában a csontok.
Fekete-ember-kabátját
Az ágyra dobta, hogy arra heveredjen,
És sír pora szállt fel, ahogy lehuppant.

Miért jöttél, kedvesem, legszentebb árny?
Szemed üregében két fekete tó,
Két fekete tóban két aranyhal.
Villanó tűzben forognak,
Csípik egymást, míg világ a világ
És emlékek kései csörrennek a fiókban,
Léptemet lesik, mint az éhes farkasok.

Láttam, ahogy felém fordul,
Mosolya korhadt kerítés
(Mégis enyém volt ez a mosoly
És enyém a féregrágta kabát,
Épp az, amit ledobtam fáradt munka után),
Vigyora pont a sajátom.
Nem is láttam, inkább csak véltem,
A színjátszó percek kígyóztak:
Vendégem akkor lágyan a karjába vont,
Mint gyermekét a leprás anya,
És a fülembe súgta a titkait.

Nem volt menekvés. Nem volt ennél édesebb csók:
Bágyadt, áradó képei, pókhálós koponyaüregének
Felöklendett tartalma. Mondjuk, hogy elszorul a torok. Mondjuk,
Hogy megszakad a szív, de az enyém zakatolt, bordakosarunk
Egymásnak nyomódott. (Talán csak a gyermekeim vetődtek
lázálmukban rám.) Szíve tompán kopogott, csikorogva pumpálta a port.
Szerelmem, elevenítő dög, te hullák postása,
Nosztalgiakorbács! Hogy incselkedsz harminckilenc telemmel!
Nem a világegyetem legjobb csókját kaptam, csak a csók
Ígéretét.

Ujjaink összeértek. Ujjaim, miközben
Dobhártyámon basszusok zúgtak,
Vagy a vérem dobolt.
A véred.
És hirtelen hagysz el ismét
Láthatatlan léptekkel az elpárálló
Jégen, amikor a kakas kiált,
A kakas egy órával azelőtt,
Hogy a nap felülne lombkorona-fészkébe.

Röppen
A karod,
Ragadozón
Lecsapsz,
Ujjaid görcsbe
Görbült karmok.
Nyess!

Hulljon a vessző!
Mióta érdekel, hogy fáj?
Korhadt? Aprítsd, abból
Lesz a legjobb komposzt!

Mess!
Csak annyit érsz,
Amennyit visszavágsz!
Nedvek futnak össze,
Te névtelen bohóc.
Érzéketlen, elfagyott?
Mesd, hogy fájjon!
Múltadat magába szívja
A humusz.

I killed a greenbottle

I killed a greenbottle.
It whizzed past my ear
Doing its work
As nature's own,
Singing its song.
I made it stop.

Tudok, de kevéssé értek.

Oktalanságom a korral undok

Vörös ballonná dagadt

És csipázó buta szemével pislog

TV-szemcsés függönye mögül.

A zajfelhőkbe alábukik a nap,

Én meg ujjongva elvágom a torkát,

Aztán megiszom a vérét.

Rozsdavörös olaj a

Gőgös máglyán.

Tetszeni annyi, mint élni:

Hittem és hiszem most is, miközben a szemem előtt

Zöld szárnyak pattannak a tél csonkjaiból.

https://www.youtube.com/watch?v=GdiE49M5Ez8

Az Avason

Üveglángnarancs juharlevelek
Fénye borult ránk, kisfiam
A park sárgavörös sugarai felgyújtották
Büszke bátyád oroszlánsörényét
Véred és könnyeid íze a nyelvemen
Szemhéjadat tisztogattam -- riadt anyaállat
Akár a legédesebb méz.

A gyermekfejnyi gyümölcstermés
Kicsúszott ujjaim közül
És ölelnéd a nyakam, édesem...
Rémisztő nap volt. Teljes nap volt.
Jó nap volt.

Ígérd meg, rukkolj elő, biztass:
Ugye, örökélet fénylik puha bőröd alatt?
Az ígéret szép szó.

Cirmos cica, haj!
Meglett a vaj, bár
A húsba belekaptál:
Szürkés rontás körmöd hegyén
Bajszod végén dögszag pillangóz...
(Fogamat vadul rostba mélyesztem)
Lomha-laza húsú iromba cica, haj!
Hálálkodj a fakúszónak, éjfekete
Uradnak, a lámpafény holdudvarától
Bódult lepkéket számolónak
Adj hálát ruganyos ragadozó
Istenednek, hogy a hűtőszekrény
Sötétjéből, a mirelitek neonfényű
Tartaroszából
Előkerült
A vaj!

Lángolnak a thuják

A napon. Fényük beragyogja

A mindenséget. Letörök egy gallyat.

Ragacsos, mint a száradó méz.

Koszszürke folt marad ujjam hegyén.

Fanyar íz, mint a gombostűvel megszórt

Paradicsomleves. Tűz.

Nem láttam, ahogy kimúlt.

Mire hazaértem, a kerti szék

Alatt feküdt.

Testét pattanásig feszítették

A mindenség rugói.

Szőre selyme dörzspapír.

Féltem, ha hozzáérek, felugrik

És csaholva tovaszalad. Vagy

Az égre szivárványszín

Szemcséket szórva robban szét

És kioltja két szemem lámpását.

A kerítésoszlop tövébe ástam el.

Ma láttam megdögleni egy állatot

Némán lefeküdt; szemében zabolátlan

Élet. Csöpögő agyarak kései –

Hörgésekből emelt katedrális –

Bársony béke.

Ígért valamit Isten

Amikor legutoljára

Megfogta a kezed?

Mesélném neked, mint esett a fák között

Zúg a sebesen gördülő kocsi

Zúg a patak fölött a falomb selyme

Horkol a nagybajuszú, bőszen kelne

És kiáltana: reggeli, Bori!

Eléd tárom a képek tengerét

Miért szórsz hát villámot a szemeddel?

Az éjjeli erdők selyme, na, nem kell?

Torpanó kocsi: a sofőr fékre lép.

Hiába halmozunk hibára szót

Lesünk minden lomhán megmozdulót

Átvágni tévedéseink inát:

Mondatirhát lenyúzni kénytelen

A szintaxishúst falni éhesen

A lomha tollú szerelemdeák.

Buszozás

Nem néztem, nem kérdtem órát

Kornya ködben búgó reggelen.

A buszunk ritkasávba tért át

És régi életünk jómessze ment.

Eszme lett. És emlék, szunnya kép:

Moslék az állatoknak, kedvesem.

Léha létem lent is folytatódik

Majd, miközben tunnyadt testem felteszem

Száraz gallyból épült máglyavárra —

Száraz tölgyhasábból rakott holtitálra,

A buszsofőr dudál.