Szeretõk

Letette a botot, mellyel népét vezette. És átölelte a nõt, akit szeretett. Remegett: pihe érintette vállát.  Szolgák várták minden egyes apró óhaját. A köntös újra a földre hullt.  A márványt mezítláb tapodták, s a fürtök szétrepültek az égen. A függönyök sokat takartak, de nem mindent. És meghaltak mindketten egy utolsó, vörös ölelésben.

A szatírok sírtak. Azóta nem játszanak többé.
Õk pedig márványon hevernek. Most õk is kövek, õk is. A mosolyuk hamis, de örök.