2011. június 29., szerda

Debreczen, axis mundi


Örömprizma vetít mintákat
Árnyas erdők szőnyegére
Lábamat harcosan megvetem
Rókák odújából bújok elő
S szemem ezer madártoll-színnel lát
Zöld áldás illatárán emelkedem
Véresen, meztelenül
Március havának hajnalán

A mező szőrös urai
És a fák csőrös lelkészei
Zengik, susogják, morogják
Igazítják-lazítják nyelvemet
Hogy dalom helyes mederben törjön előre
A fekete kövek közül
A pokolsötétből, a formátlanból
Hogy dalom napfényt reggelizzen

Kék távolságok zuhannak—
Az idő itt kristályüvegként
A szikkadt földhöz verődik
A portakaró alatt
Utak tekeregnek
A kutak bénultan, némán állnak

Laposföld félszavú árvája
Kit lüktető város-aszfalt futtat
Tekeredő sálja a bűzös ég
A csillagok szürke köldökei
Gyűrötten szunnyadnak
A Hold hulla-penge
Az egykor meleg élettel duzzadó,
Magnetikus fehér emlő
És a kapuk sötét szeme-alja
Ásító gyilkos bendők
És hamis énekük
És pislogó utcalámpák
Hazugságai
A nedves-fényes utak szerelmesen
Engedik be a város nyálas torkába
Láthatatlan komor seregeit
Az éjszakának.

A Bárány száraz szelet kenyér
Földhöz lapuló csontjai édesen dalolnak
Ezen a vidéken
Szívem tengerének gyönyörű
Halott forrásában

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése