A Sápadt Kutya sarkában voltál

Szabó Máténak

És te felemelkedtél most ismét 
A Nagy Fekete Időből
Töprengőn és menekülőn
A szemeidben két emlékezés 
Forgott és nyüszített, 
Mint két apróra szűkült, gyűrött fénykép
Lábadban az ólom túl nagyra nőtt
És csont-fehéren jártál 
Megdagadt bánatodban

A Sápadt Kutya sarkában voltál
Buja képpé sűrűsödött szobád
A falakon hullámok, mint haj
Míg én szívemet jeges
Lepedőbe csavartam,
És felfeküdtem a vizek tetejére

És amint új árnyékok várnak 
Hogy megemésszenek
És amint a kedves föld szólít 
Hogy körülsimítson
Én
Nem tudom, 
Hogyan simíthatom végig arcodat
És lángoló haragod előtt 
Miként boruljak térdre
Hogy elijesszük együtt a Halált!

És te felemelkedtél most ismét 
A Nagy Fekete Időből
Töprengőn és menekülőn
A szemeidben két emlékezés 
Forgott és nyüszített
Mint két apró fénykép
Mert szívünkre rátenyerelt 
A Nagy Fekete 
Idő.