2011. június 11., szombat

Gesztenyebarna hajad

Gesztenyebarna hajad arcomba omlott
A tincsek végén finom szellem-kezek 
Cirógatták bőrömet
Fogaid alabástrom-kerítését 
– csábos rendszertelen nedves gyöngyével – 
Nyelvem járta végig, s tiéd barlangász-kutatón
Régi, gyerekkori szokás: gyermekek voltunk még
Sorsunk közös örvény; vektoraink összecsomózódott
Tánca, vonatok, melyek egy irányba közlekednek csupán

A visszatérés mindig nélküled; mindig lúg-fehér bánat vákuumában
A káosz ritmusát az álomnak adtad át, kulcsaid a fejemben
Olyan ajtókat nyitottak, melyek kivezettek házadból,
Egyirányú utcádból, családod túláradó életéből,
Vakon tapintott rajzaid vonalán visszafelé, üveg és 
Illat, édes női formák erdején át. Ártatlan tragédiák partján
Jéghideg tengerbe merültünk alá.

Nem bánom már…
A csillagokba hulló átmeneti szobát
Rég nem járta át izgató illatod.
De Heléna skizofrén unokája, vágyaid szellemalakja
Még nem tette le a gitárt, és képzeletbeli
Grafikák rajzolódnak ki az éterben. 
Arcod, alakod, csodás ígéretek, és a nyári eső

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése