NYULAK

hazafelé reflektorfényben

az országút mentén

nyulak álltak mint

megfeszült jelenések

a hosszú tél végén

a szőrcsomók szikáran

és szárazan tapadtak

a máskor lágyan hullámzó izmokra

s izzadt-sötéten tornyosultak

lomhán ragadozó vágyból gyúrt

maszatos-koszmós gyurmaként

szemük vöröse villant

a reflektorfény alagútján

démoni kilométerkövek

a ragacsos éjszakában

és a reflektor

tetemeket vág még ki

az emléksötétből

az olló játékosan szalad

és nyes ki hol egy foltos testet

hol egy frissen gőzölgő húscsomót

hol egy ki-tudja-még-mi-csomót

és futtatja a homorú gömbfalon

mert az autót már megállították

de a kerék még szalad tovább

az éjszaka kollázsában

a nyulak némán és mereven

álltak, mégis izzott a tavaszi éj

szemük mögött vágtázott

a szenvedély, és így

mozdulatlanul is, furcsa
maguk voltak az idő
udvarlási-csinosan

csatakos ösztön bábjai

ha lehúzom az ablakot, hallom

ahogyan a vágyódó genóm

utópiáját dünnyögik

és gondolataik

mint a falhoz csapott kő

amely túl nehéz, hogy újra

felemelkedjen a magasba

mint a partra dobott hal

melynek egyetlen vágya

hogy belehulljon a zavaros vízbe

mint egy vérben gőzölgő tetem

mely nem ugrik tovább, csupán csontja roppan

az országút-moziban

fehérlő kő-bestiák, kísértet-útjelzők

oda-és-vissza folyó homokórák

szerelem-maguk és tetem-maguk közt

vissza és megint és újra előre

egyszerre vannak jelen vágyeszköz-maguk

és kietlenmag-maguk közt; a nyulak füle

az ég felé mutatott

merev villámhárítóként

a szentségben egymásba robbanó

két erőt fogták

teremteni akartam

életet adni

de rosszul formált szavak törtek elő

szörnyszülöttek

melyek életet vettek

és életet vittek

és nem életet hoztak

látom amint állok az erkély magasán

gyerekkorom kezdődött itt és mi fájóan szép volt

minden ami vágy volt és elmúlt

mert megvalósult vagy kiürült

mert meg-nem-valósulása

nem feszít kielégítőn tovább

itt írtam először

mások életét sajátomba itt szőttem

távolsági mámorban

felhővásznas táboromban

ma nem csendül dal az éjszakában

és nem pukkannak az izgalom buborékai

rigócsőr álarcom borotvaéles

kifinomult halálmaszk néz vissza

fekete köpenye köröket ír le

álarcosbálban szánalmas játékos

ijesztgetni vágyódó báb

és az országúton

tetemszerű és vészterhes

kísértet-roppant feszülő alakok 

állnak mozdulatlan

a reflektorfényben