2011. június 29., szerda

Évkönyvbe

Matematika-szörnyek ástak nekem csapdákat
A gimnázium komor folyosóin, gyermekkorom
Alkonyán. Ösztövér kísértetek fehér köpenyben,
Vonalzóval, kitömött denevérrel és baljós
Kémcsövekkel keringtek, hideg reggeleken
Vért vakkantott a vekker
És az iskolanapok lapos délutánba
Nyakig elmerültek.

Tizenhat voltam vagy tizenhét. Tanáraim hangja—
Mintha kapcsolót kattintott volna az Úr—
Eltűnt a messzeségben. Roppant görög
Gályák recsegtek és nyögtek a szélben,
Barna dombokon harangszót hozott az est
És kastélyablakhoz csapódott sok faág-test—
Sirámukat tollam nyamvadt füzetekbe véste.

Egy-két meleg szívbe beköltöztem én is
És magához ölelt többtíz szerető kar
Zenére íródott életünk:
A sápadt tantermek falára
Napfényt olvasztott az első brit techno
És vonított a Kispál és a Borz.

Néhány éve visszamentem oda.
Az épület nem a régi már, felújítva is
Üresen kong. Nincsenek már fehér köpenyek,
Denevér, kémcsövek, vonalzó. A füzetek
Irattárban porosan állnak, bennük egykori diák,
Valami Matolcsy ákombákomjai.
A lépcsők fonatát átépítették és fal
Került oda, ahol szerelmemmel az ablak
Keretében bóbiskoló őszi fákat néztük.
Dalaimat elnyelte a fal
És hallgat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése